2015. augusztus 19., szerda

Jennifer L. Armentrout - Obszidián

Obszidián (Luxen #1)

Kiadó : Könyvmolyképző kiadó
Oldalszám : 422
Sorozat : Luxen
Következő rész : Ónix

Fülszöveg Az újrakezdés szívás. 
Amikor - éppen az utolsó középiskolai évem előtt - Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült. 
Aztán a srác megszólalt. 
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt - akkor valami történt. Valami váratlan. 
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem. 
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam. 
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam...

Ez volt az a könyv,amit eleinte nem is akartam elolvasni,de annyi helyről hallottam,hogy milyen jó,annyi blogger imádta és ezután úgy döntöttem,hogy adok neki egy esélyt. Megbántam? Háát..

Adott egy lány az édesanyjával,akik úgy döntenek,hogy szükségük van egy kis levegő változásra,ezért elköltöznek egy isten háta mögötti kisvárosba és természetesen a szomszédban a világ leghelyesebb pasija lakik a húgával. Katy,a főhősnőnk - aki egyébként egy könyves blogot vezet - addig elképesztően helyesnek találja a szomszéd srácot,Daemont,amíg az ki nem nyitja a száját. Miután a fiú elég sajátos stílusban bemutatkozik a lánynak,Katy összetalálkozik Dee-vel,Daemon testvérével,akivel nagyon jól kijönnek és legjobb barátnők lesznek,ám ezt Daemon nem nézi jó szemmel. Miután Dee arra kötelezi ikertestvérét,hogy legyen kedvesebb Katyvel és találkozzon vele többet, Daemon kénytelen Katyvel tölteni a szabadidejét. A lánynak azonban feltűnik,hogy az ikrek néha milyen különösen viselkedik és hogy furcsa dolgok történnek a közelükben...Miután megtudja,hogy Daemon és Dee valójában idegenek egy másik galaxisból az élete hatalmas fordulatot vesz. Mivel meg van jelölve,ez az arumoknak (az ikrek ellenségeinek) kitűnő lehetőséget ad arra,hogy megtámadják és kiszedjék belőle hol találhatnák meg a luxeneket. Ezért Katy kénytelen Daemon közelében maradni,akit gyűlöl,de ugyanakkor vonzódik is hozzá. Azonban az arumokat ez se tántorítja el attól,hogy megtámadják őket...

A történet alapjában véve egész egyedi,hiszen nem sok idegenes könyvet adnak ki és én még ezelőtt nem olvastam ilyen témában,szóval kezdésnek nem volt rossz. Jennifer igazán jól felépítette a luxenek világát,a történetük is nagyon tetszett,DE én nem tudtam szabadul attól az érzéstől,hogy egyes jelenetek nagyon hasonlítanak az Alkonyatra. Egy idő után ez kezdett zavarni és egy picit elvette a kedvem az olvasásától,de miután befejeztem,mégis úgy éreztem,hogy nem volt ez egy rossz könyv és jól tettem,hogy adtam neki egy esélyt.

Obszidián, a kitűnő fegyver az arumok ellen
A karakterek közül egyértelműen Dee és Katy lett a kedvencem. Dee tipikusan az a karakter,akit nem lehet nem szeretni és szerintem legtöbben egy ilyen barátnőre vágynak,mint ő.  Katy az a fajta szereplő,akivel könnyű azonosulni,főleg azoknak,akik ugyanúgy lelkesednek a könyvekért,mint ő. Nem volt az a nyafogós típus és nem félt visszaszólni,nem bújt vissza a csigaházába,ha valaki szórakozott vele. Daemon hangulatváltozásaitól a könyv végére már frászt kaptam. Az egyik pillanatban kedves volt Katyvel,a következőben meg már újra egy seggfej volt. (Bár azért imádtam a szócsatáikat Katyvel ) Mindezek ellenére a karaktere egész szerethető volt és imádtam a humorát,de azért a következő részekben remélem visszavesz ebből a bunkó stílusból. A többi luxen/idegen nagyon idegesített...Nekik egyszerűen semmi nem volt jó,mindig azon problémáztak,hogy buktatja majd le őket Katy stb. Köztük van ugye Ash,aki ki nem állhatja Katyt és erőteljesen pályázik a "Daemon barátnője" címre. Az egyik kedvenc jelenetem pont a két lány között zajlik le,ott egyszerűen nem bírtam abbahagyni a nevetést.


Borító : nem igazán tetszik,valószínűleg a zöld szín miatt, 5 / 3-ra értékelném. Ami még említésre méltó a borítóval kapcsolatban,hogy a borítón lévő srác elvileg magyar származású.
Kedvenc jelenet : spagetti+Katy+Ash esete; mikor Daemon elmondja az igazságot Katynek,hogy mik is ők ; az együttalvás ; a nyom elhalványítása
Függővég : hogyan alakul Daemon és Katy kapcsolata
Mit várok a folytatástól : nagy elvárásaim nincsenek a folytatással kapcsolatban,viszont abban reménykedek,hogy az írónő kezd valamit a "bunkó Daemon" karakterével.

Összességében nem volt ez egy rossz könyv,nem tartozik majd a kedvenceim közé,de azért kíváncsi vagyok,hogy mi lesz ennek az egésznek a vége.


2015. augusztus 13., csütörtök

Michelle Hodkin - Mara Dyer eszmélése

Mara Dyer eszmélése


Kiadó : Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám : 445
Sorozat : Mara Dyer trilógia
Következő rész : The Evolution of Mara Dyer

Fülszöveg Mara Dyer azt hiszi, az élete furcsább már is nem lehet, miután egy kórházban tér magához, és nem emlékszik, hogy került oda.
Pedig lehet.
Amnéziája ellenére meggyőződése, hogy a baleset, amelyben a barátai életüket vesztették, ő  viszont titokzatos módon életben maradt, nem egyszerű véletlen volt.
Tényleg nem.
Nem hiszi, hogy mindazok után, amin keresztülment, lehet még szerelmes.
Nagyon téved.



Mara (akit valójában nem is így hívnak) és 3 barátja balesetet szenved. A lány nem emlékszik a balesetre vagy hogy egyáltalán mit csinált aznap. Mikor magához tér a kórházban megdöbbenve tapasztalja,hogy legjobb barátnője,a barátja és a barátja húga meghalt,csak ő maradt életben. Csak ő tudhatja,hogy történt a baleset,de ő viszont képtelen emlékezni.
Miután kikerül a kórházból és végignézi legjobb barátnője temetését,úgy dönt,rábeszéli szüleit,hogy költözzenek el,hátha így hátrahagyhatja a múltját és elfelejtheti azt,ami történt.
Floridába költöznek,Mara elkezd az új sulijába járni,összebarátkozik Jamie-vel és a suli szoknyapecére,Noah Shaw is szemet vet rá. És ekkor kezdődnek a hallucinációk. Mara halott barátjait látja mindenütt és részleteket lát a balesetből. Ahogy a történet halad előre,úgy derül ki,hogy pontosan mi is történt a baleset éjszakáján és az igazság sokkoló lesz.


Tetszett,hogy az írónő a "felébredek és fogalmam nincs mi történt" sablonból teljesen egyedi dolgot hozott ki,legalábbis én ehhez hasonlót még nem olvastam. Amikor Mara ráeszmél,hogy mi is történt,mire is képes,teljesen lesokkolja és elkezd szörnyű emberként tekinteni magára. Gyilkosnak érzi magát és jogosan. 
Bár én személy szerint ijesztőbbre számítottam,azért voltak benne olyan jelenetek,amik a frászt hozták rám.. Maga a történet nagyon jól van megírva,szinte le se lehet tenni ; mindig izgalmas résznél ér véget egy fejezet,így automatikusan lapozni kell a következőhöz. 
Nagyon örültem,hogy végre egy olyan családról olvashattam,akik együtt küzdöttek meg a problémákkal és megvolt az a családias összetartás. Mara édesapja ügyvéd, így az ő ügye is belekerül a történetbe mellékszálként. Mara édesanyja pszichológus és folyamatosan lesi Marát,hogy hogyan vagy mivel segíthetne neki. Bátyja,Daniel tipikus minta testvér. Törődik Marával és bármikor képes falazni neki,csakhogy húga ne kerüljön a szülei előtt bajba. Az öccse,Joseph nem igazán jut nagy szerephez,de ő is egy fontos jelenet szereplője lesz.
Mara új barátja a fekete,zsidó,biszexuális srác,Jamie. Én nagyon szerettem Jamie megszólalásait/jeleneteit,bár akkor nem igazán,amikor folyamatosan Noah-t szapulta. És akkor Noah...Aki teljesen másnak mutatja magát,mint aki és akiről mindenfélét pletykálnak,de valójában fele sem igaz. Gazdag családból származik és a könyv végére nekem már kicsit sok volt,hogy mindent pénzzel akart megoldani. De ez eltörpül amellett,hogy imádtam a szarkazmusát,a humorát meg úgy az egész karakterét. Bár az kicsit meglepett,hogy az írónő mit hozott ki belőle,hogy ő se olyan átlagos,mint hinnénk.

Összességében nagyon nagyon tetszett ez a könyv,beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, a kedvencek közé egyértelműen bekerült. 


Borító : fantasztikus,a sötét színek utalnak arra,hogy itt valami sötét titokzatos dolog fog történni,ami be is következik
Kedvenc jelenet : Mara álmai, Noah és Mara beszélgetései
Függővég : hatalmas függővége van,szóval nagyon remélem,hogy még idén kijön a folytatás
Mit várok a folytatástól : őszintén szólva kicsit félek,hogy mi fog történni,ilyen függővég után

A könyvben szerephez jut a Death Cab For Cutie nevű együttes, akiknek egész jó számaik vannak. Nekem ezek tetszettek a legjobban : 

 



2015. augusztus 2., vasárnap

Júliusi Book Haul

Ismét eltelt egy hónap és már augusztus van,ami azt jelenti,hogy egyre közelebb kerülünk szeptemberhez és az általam nagyon nem várt sulikezdéshez.😭 De! Augusztus még itt van és ez a pár hét alatt még sok mindent ki lehet hozni a nyárból,szóval hajrá👍
Ebben a hónapban 6 könyvet szereztem be,valamelyiket hirtelen ötlettől vezérelve,valamelyikre már nagyon kíváncsi voltam és muszáj volt megrendelnem,szóval következzenek az új szerzemények😁

1. Michelle Hodkin - Mara Dyer eszmélése


Már egy ideje szemeztem ezzel a könyvvel és a fülszöveget nagyon érdekesnek találtam,de mégis ott hagytam a könyvesboltban Aztán amikor a Könyvmolyképző oldalán beleolvastam,azonnal tudtam,hogy nekem ezt a könyvet meg kell rendelnem. Nagy reményeket fűzök hozzá,nagyon nem szeretnék csalódni benne,szóval remélem tényleg olyan jó lesz,mint vártam.
Ezen kívül a borítóért plusz pont jár,első látásra szerelem,szerintem nagyon illik a könyvhöz a fülszöveg alapján,a maga sötét rejtélyes hangulatával. ( Terveim szerint lesz róla bejegyzés )

2. Jennifer L. Armentrout - Obszidián


Eleinte nem akartam elolvasni,nem fogott meg semmi a fülszövegben és az idegenes könyvek (ha jól szűrtem le,akkor ufókról(?) van szó benne ) nem nagyon állnak közel a szívemhez. Viszont annyi helyen láttam,olyan sok booktuber ajánlotta és éltette ezt a könyvet,úgyhogy úgy döntöttem adok neki egy esélyt. Mindenesetre most eléggé kíváncsi vagyok rá,meglátjuk mi lesz.

3. Sarah J. Maas - Éjkorona


Ennél a könyvnél nincs mit mondanom,már a borító is magáért beszél,annyira gyönyörű. Az Üvegtrón az egyik kedvenc könyvem lett,az Éjkorona is nagy eséllyel csatlakozni fog hozzá,szóval várom,hogy az írónő hogyan alakítja Celaena és a többiek sorsát. ( És nagyon remélem,hogy lesz jópár Chaol és Celaena jelenet😏)

4. Becca Fitzpatrick - Végjáték


A Csitt,csitt sorozat is megtalálható a kedvenc könyveim között,ahogy Folt is a könyves álompasik között,tehát egyértelmű,hogy az utolsó kötetnek is ott kell sorakoznia a polcomon. Így a 3.rész olvasása közben ötletem nincs,hogy az írónő mit fog kihozni a végére,szóval várom is,de ugyanakkor tartok is tőle.
A 4.kötet borítója a második legszebb a sorozat kötetei közül ( az első helyen természetesen az 1.rész borítója áll ) ,bár azt nem igazán értem,hogy ezen miért fekete a toll és miért nem piros,mint a többin,de ez legyen a legnagyobb probléma.

5. Laini Taylor - Füst és csont leánya 

Egyszer volt, hol nem volt, egyszer egy angyal meg egy ördög egymásba szeretett. A történet nem végződik jól.

Ez a mondat nagyon megfogott. Bevallom,erről a könyvről nem sokat hallottam,de a tartalmát elolvasva nem lehet rossz ( meg ha már az utóbbi időben annyi ilyen angyalos könyvet olvastam,eggyel több biztos nem fog ártani ) . Itthon nem annyira ismert trilógia,legalábbis szerintem,viszont külföldi booktubereknél láttam néhányszor felbukkani,úgyhogy kíváncsi vagyok mi történik a kék hajú Karouval. Azon kívül ez a borító nagyon klassz,olyan titokzatos,sötét,nekem határozottan tetszik.

6. Mats Strandberg - Sara Bergmark Elfgren - A Kör
 

Boszorkányok, titkok, gyilkosság, Svédország, gyönyörű borító...Engem ez a könyv már ennyivel megfogott. Mostanában az angyalos téma mellett a boszorkány világ a nagy kedvencem,szóval egyértelmű volt,hogy ez a könyv a következő rendelésem egyik tagja lesz. Nagyon kíváncsi vagyok rá már egy ideje,remélem ennél se kell csalódnom.


Ebben a hónapban ezeket a gyönyörűségeket sikerült beszereznem,néhányról érkezni fog külön bejegyzés is hamarosan...