2015. szeptember 26., szombat

Szülinapi könyves haul

Lassan már két hete, hogy szülinapom volt, de csak most jutottam el oda, hogy ezt a bejegyzést megírjam. Más ajándékok mellett természetesen könyveket is kaptam, szám szerint hetet, amiket most a legszívesebben olvasnék. És akkor lássuk a könyveket :

1. Kiera Cass - Selection


Kiera Cass könyvével már egy ideje szemeztem, mivel azt tapasztaltam,hogy elég sokan szeretik, ajánlják és a borító is igen szépre sikeredett. Úgyhogy eldöntöttem, hogy szülinapomra megrendelem magamnak, de nem magyarul, hanem németül. ( nyelvvizsga előtt szükséges a nyelvgyakorlás és szókincsbővítés) Eleinte tartottam tőle, hogy hogy fogom magam kersztülrágni rajta, de szerencsére nincs mitől tartanom, mivel egész jól haladok vele és a történet is tetszik, szóval ezt jó döntés volt megrendelni.

2. Veronica Roth - Die Bestimmung


Egy másik nagyon kedvelt könyv, szintén németül. A film egészen tetszett, úgyhogy most végre rászántam magam, hogy elolvassam a könyvet is. Kíváncsi vagyok rá, hogy mennyire fog tetszeni, mivel elég kedvelt,de majd meglátjuk. 

3. Sarah J. Maas - Az orgyilkos pengéje


Egyik kedvenc könyvsorozatom kiegészítő, előzmény kötete, szóval egyértelmű, hogy a polcomon a helye. Azon kívül ismét egy csodálatos, hamisítatlan Sarah J. Maas borító, amibe első látásra beleszerelmesedtem.

4. Jennifer L. Armentrout - Ónix


Eleinte nem voltam biztos benne, hogy folytatni akarom az Obszidiánt, mivel elég vegyes érzelmeim voltak vele kapcsolatban és nem igazán a jó érzések voltak túlsúlyban. De mégis úgy döntöttem, hogy adok neki még egy esélyt, hátha ez a rész jobban fog tetszeni és meghozza a kedvem a folytatáshoz. Hát majd meglátjuk..

5. Tahereh Mafi - Ne érints 


Ez a borító... Hát nem hiszem, hogy valaha láttam ennél szebb borítót, egyszerűen gyönyörű. Nagyon örülök, hogy kiadták az eredeti borítóval, mivel az első magyar borító hát khm, elég borzasztóra sikeredett, nem az a fajta volt amit megvettem volna. A történet ígéretesnek hangzik, elég felkapott trilógia szóval remélem elnyeri a tetszésemet.

6. Rick Riordan - Percy Jackson és az olimposziak - Csata a labirintusban / Az utolsó olimposzi


Már jó ideje be akartam szerezni a Percy Jackson utolsó két részét, mivel a kedvenc könyvsorozataim közé tartozik és kíváncsi vagyok mi lesz Percy sorsa. Imádom Rick Riordan stílusát, a szereplőket, az egész felépített világot, egyszerűen fogalmazva mindent. A borítókra szerintem ráférne egy frissítés, modernizálás, de amíg illenek a többihez, addi semmi bajom velük.

2015. szeptember 22., kedd

Laini Taylor - Füst és csont leánya

Egyszer volt, hol nem volt, egyszer egy angyal meg egy ördög egymásba szeretett. A történet nem végződik jól.


Kiadó : Kossuth kiadó
Oldalszám : 394
Sorozat : Füst és csont leánya trilógia
Következő rész : Vér és csillagfény napjai

Fülszöveg :Egyszer volt, hol nem volt, történt egyszer, hogy egy angyal meg egy ördög egymásba szeretett. Nem lett jó vége. Így kezdődik a 17 éves Karou története. A valódi kék hajú lány Prágában él és rajzolni tanul, ám gyakran hiányzik az iskolából, mert időről időre távoli és veszélyes küldetéseket teljesít titokzatos és végtelenül rút nevelője, Kénkő parancsára. Kénkő boltjából kilépve ugyanis a világ legkülönbözőbb pontjain találja magát, és mindenhonnan fogakat kell vinnie Kénkőnek, aki kívánságteljesítő gyöngyökkel fizet a fogakért. Egy ilyen küldetésen méri össze Karou először az erejét Akivával, az emberfeletti szépségű szeráffal. Az első találkozást azonban több is követi a mai Prágában és más korokban, más világokban, mert tér és idő nem szab korlátot a kimérák és a szeráfok időtlen idők óta tartó könyörtelen küzdelmének. Hogy kik a kimérák, és kik a szeráfok? Kik az ördögök, és kik az angyalok? Jó-e a szép, és szép-e a jó? No és kicsoda valójában Karou, akinek a neve egy bizonyos nyelven azt jelenti, "Remény"?



Még valamikor nyár közepén szereztem be ezt a könyvet,mivel a fülszövege nagyon megragadott és éppen féláron lehetett kapni, úgyhogy egyértelmű volt hogy megveszem. Egészen a múlt hétig a polcomon várta,hogy a kezembe vegyem és elolvassam. Őszintén szólva, nem tudtam, hogy mit várjak a könyvtől, mivel olyan sokat még nem hallottam róla, de reménykedtem benne, hogy nem fogok csalódni és tetszeni fog. Ehhez képest... hát nem tudom, vegyes érzelmeim vannak vele kapcsolatban. 

Karou és a hamszái
Nézzük a történetet. Karou - akinek a neve jelentése remény - Prágában él és egy művészsuliba jár legjobb barátnőjével, Zuzanával együtt. De Karounak van egy másik élete is úgymond, ahol Kénkőnek, a kiméra boszorkánymesternek teljesít feladatokat. A világ különböző tájairól, különböző élőlényektől gyűjt fogakat. Kénkő, Yasri, Issa és Twiga jelenti Karou számára a családot, ők nevelték fel. Egy napon azonban a portálok megszűnnek és Karou elveszti a kapcsolatot  a családjával. A sors a lány útjába sodorja Akivát, a szeráfot, aki először meg akarja ölni, majd végül a segítőtársa lesz, miután rájönnek, hogy milyen kapocs van kettejük között.



Igazából a történet ötletes. Nem igen találunk hozzáhasonlót, nem egy sablonsztori, egyedi ötlet. Az eleje nagyon tetszett, amikor még minden rendben volt, aztán jött egy csavar és ezután számomra a történet zuhanórepülést vett. Unalmasnak találtam, egy csomó fölösleges dolog történt, aminek körülbelül semmi köze nem volt a történet fő szálához. Aztán a végére, onnantól, hogy Karou megtudja ki is valójában, a történet újra elnyerte a tetszésemet és az utolsó pár fejezetet szinte faltam. Egy nagyon jól felépített világot kapunk, ötletes és egyszerűen imádtam,ahogy az írónő kifejtette a kimérák és szeráfok eredettörténetét. A helyszínek és a szereplők kitűnően vannak ábrázolva és bevallom, számomra ez mentette meg a történet zuhanórepülését. Egyszerűen beleszerelmesedtem ebbe a világba és nem volt könnyű elszabadulni onnan. Ami még számomra negatívum volt, hogy csak nagyon sokára kaptunk magyarázatot egyes dolgokra, ezért a könyv néhol kuszának és darabosnak érződött. A nevekért pedig pluszpont jár, ugyanis nekem eszméletlenül tetszettek.
Valamint egy prágai úthoz is meghozta a kedvem.

Karouval, a főhőssel, nagyon egyszerű volt azonosulni. Tipikus hétköznapi lánynak tűnik művész beütéssel és a stílusa is szerethető. Imádtam a lány karakterét, nagyon jól lett ábrázolva. Kénkő és a többiek nekem nagyon szimpatikusak voltak, nagyon szerettem a Karouval közös jeleneteiket és amikor az írónő elkövette azt a bizonyos csavart, nagyon kiakadtam. Annyira sajnáltam, hogy csak ennyire kevés szerep jutott nekik. Akivát én nem igazán tudtam megkedvelni. A történet végére talán sikerült egy picit, de nem lett túlzottan a kedvencem. Viszont a jeleneteit Madrigallal nagyon szerettem, különleges volt, hogy két különböző teremtmény ennyire tudja szeretni egymást.



Összegezve nem volt ez egy rossz könyv, de annyira jó se. Bevallom, csalódott vagyok, mivel jobbat vártam tőle, de volt ami megmentette a történetet. Nem is egy dolog és ezek miatt tetszett. Mert egyedi volt, jól fel volt építve, a nevek jól eltaláltak és a karakterábrázolások is elismerésre méltóak. De nem tudom, hogy ez elég-e ahhoz, hogy folytassam. Nem hiszem, hogy mostanában fogom elolvasni a második részt, de az biztos, hogy el fogom olvasni egyszer. Most egyelőre hagyom ülepedni,aztán majd meglátjuk.

2015. szeptember 18., péntek

A legjobban várt könyvmegjelenések - 2015. ősz✨

Idén ősszel rengeteg izgalmasnak ígérkező könyv és folytatás fog megjelenni a különböző kiadók gondozásában, amiket megéri kivárni. Ebben a bejegyzésben az általam legjobban várt megjelenéseket gyűjtöttem össze.

1. Sarah J. Maas : Heir of Fire - A tűz örököse 


Mivel az Üvegtrón -sorozat az egyik kedvenc könyvsorozatom, nem meglepő, hogy ezt a könyvet várom a legjobban. Egyszerűen imádom,ha holnap jelenne meg,már az is késő lenne,annyira várom. A második része viharos eseményei után izgatottan,de ugyanakkor picit félve fogom a kezembe venni a könyvet,ugyanis ötletem sincs,hogy mi lesz itt. Elég kíváncsi vagyok,úgyhogy remélem minél előbb megjelenik és a kezemben tarthatom végre. Az eredeti borítóért pluszpont jár,egyszerűen gyönyörű,akárcsak a többi.


2. Maggie Stiefvater : Blue Lily, Lily Blue - Kék liliom



Egy újabb kedvenc könyvsorozat 3. nagyon várt kötete. A Hollófiúk azon könyvek közé tartozott, amiket a YA könyvek közül az elsők között olvastam el,szóval érthető,hogy nagyon a szívemhez nőtt. Imádtam az első részt az izgalmas történet,az érdekes háttérsztori és a szerethető karakterek miatt. A második rész nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet,de összességében nem volt rossz könyv. És itt van a harmadik rész, aminek megjegyzem elég szépre sikeredett a borítója,annak ellenére,hogy én ki nem állhatom a zöld színt. Viszont mire megjelenik,újra kéne olvasnom az első két részt,mivel alig emlékszem a történésekre és ezért nagyon rühellem magam.


3. Rainbow Rowell : Fangirl


Ez az a könyv,ami mindenhol szembe jött velem, Szinte minden blogger,booktuber imádta,úgyhogy alap dolog,hogy nekem is el kell olvasnom. Kíváncsi vagyok,miért ennyire felkapott,mi az amiért ennyien "bolondulnak" . Az utóbbi időben egyre jobban nőtt a kíváncsiságom a könyv iránt,úgyhogy pont jókor fog megjelenni. Rainbow Rowell stílusa könnyen megszerethető,szóval nagy reményeket fűzök hozzá. Viszont a borító nem igazán tetszik,az eredetinek jobban örültem volna.


4. Leiner Laura : Illuzió



Van ami sosem változik,mint például az, hogy mennyire várom Laura könyveit.
Az Illuzió a Bexi-sorozat 3. része,ami immáron az L&L kiadó gondozásában fog megjelenni.
Kíváncsi vagyok, Bexi hogyan fogja megoldani a problémákat amiket az élet elé gördített, továbbá. hogy mi lesz a karrierjével,Márkkal,Körtével és a többiekkel. A borítóval vannak némi fenntartásaim,összességében nem rossz,de az előző köteteké sokkal jobban tetszettek.


5. Sophie Kinsella - Hová lett Audrey?



Ezt a könyvet rengeteg booktubernél láttam már és ma fedeztem fel,hogy előrendelhető a Libri oldalán,úgyhogy egyértelmű volt hogy bekerül a legjobban vártak közé. Valamint a borítón ott van a "Starbucks" szó,úgyhogy egy Starbucks függőnek ez alap. Kíváncsi vagyok a történetre,nem szeretnék csalódni benne,remélem nem is kell,de majd meglátjuk.

6. Mary E. Pearson : Az árulás csókja 



Az összes könyv közül ennek a fülszövege fogott meg a legjobban. Érdekesnek és izgalmasnak tűnik,szóval remélem minél hamarabb megjelenik és elolvashatom végre. Azt hiszem először Sasha "agyeldobós" videójában láttam ezt a könyvet,aztán megláttam hogy előkészületben van nálunk is,elolvastam a fülszöveget és az első reakcióm az "oké,nekem ez kell,most azonnal" volt. A borító megint csak zöld,számomra egyszerű de ugyanakkor sejtelmes is.


Ez lett volna az általam legjobban várt könyvmegjelenések - 2015. ősz című bejegyzés, következőleg pedig egy szülinapi haul bejegyzés jön majd.

2015. szeptember 12., szombat

Harry Potter és a bölcsek köve

Ha még nem olvastad,kezdd el azonnal,nem fogod megbánni!😄


A Harry Potter sorozat azokhoz a könyvekhez tartozott,amiket valószínűleg soha nem olvastam volna el. Egyszerűen nem értettem,hogy mit lehet szeretni ennyire ezen a könyvön,valamint az is visszatartott,hogy mindenki ezt a könyvet olvasta és ment az áskálódás,hogy ki az igazi fan és ki szereti csak divatból.
Az utóbbi időben viszont egyre kíváncsibbá tett,hogy milyen lehet,hogy mégis mit szeretnek rajta ennyien. Eleinte félve kezdtem neki,hogy mi lesz ha nem tetszik,mivel akkor már eljutottam arra a pontra,hogy adok neki egy esélyt és nem szeretnék csalódni. Nem is kellett csalódnom és sikerült megértenem,mit szeretnek rajta ennyien. Le se akartam tenni,de a fáradtság,a suli és a tanulás közbeszólt. Valamint nem egyszer történt meg az is,hogy órán ezen a könyvön gondolkoztam és tűkön ülve vártam,hogy hazaérjek,végezzek a tanulással,a kezembe vehessem és olvashassam. Bekerült a kedvenc könyveim közé,egyszerűen fantasztikus volt,imádom és azt az énemet,aki soha nem akarta elolvasni.legszívesebben fejbe verném jó erősen. Hatalmas hiba lett volna ezt a könyvet kihagyni,most már én is ezt gondolom. 

A történetet gondolom senkinek nem kell bemutatnom,hiszen ez az a sorozat,amit mindenki ismer vagy a tv-ből vagy a könyvből. Harry,aki a rokonainál nevelkedik szülei halála után,egy napon megtudja,hogy ő egy varázsló és felvették Roxfortba,a varázslók és boszorkányok iskolájába. Ezután kezdődik Harry kalandos élete,megismerkedik Hagriddal,aki segít neki elintézni az iskolakezdés előtt az ügyeit,valamint utána is gondoskodik Harryről. A Roxfortba vezető úton összebarátkozik pár társával,köztük Ronnal és Hermionéval,akik később igaz barátai lesznek. Az iskolában - ahol a Griffendél házába osztják be - további társaival ismerkedik meg,megtanul varázsolni és a kviddics csapatba is bekerül elsős létére. Ám eközben valaki meg akarja szerezni a Bölcsek kövét,amit Roxfortban őriznek és a 3 jóbarát kötelességének érzi,hogy nyomozásba kezdjenek és kiderítsék mi történik...

J. K. Rowling zseniálisan alkotta meg a karaktereket. Minden szereplő különbözik a másiktól és épp ez teszi őket egy egésszé. Egyetlen karaktert tudtam megutálni, csak Tudjukkit,akinek nem ejtjük ki a nevét. Rajta kívül viszont mindenki a szívemhez nőtt, voltak akiken mindig jót nevettem pl. Neville és Dursleyék, voltak akiket eleinte utáltam,aztán megszerettem pl. Piton és ugye a főszereplők,Harry,Ron és Hermione,valamint George és Fred Weasley és Malfoy (igen,Malfoy,nem tudom miért,de én nagyon szerettem a stílusát) lett a legeslegkedvencebbem.

Ezután pár darab külföldi borítót mutatok meg :